Összes oldalmegjelenítés

2013. március 31., vasárnap

Húsvétoljunk!

Idén nem mentünk haza húsvétolni, sőt igazából a húsvét betegség miatt elmaradt. Erre a hétvégére Győző lett beteg, úgyhogy a tervezett egynapos kirándulások helyett itthon voltunk, ő feküdt, én tanultam. Nagyon izgalmas volt ;) Ennek örömére összeszedem azt, amit a svéd húsvétról tudok, ezek nagyrésze a tanfolyamon elhangzottakra épül, sajnos egyetlen svéd sem hívott meg, hogy töltsük velük az ünnepet ;) 

Az előző bejegyzésben már megmutattam egy tipikus díszét az itteni húsvétnak, és teszik vízbe is, hogy kihajtsanak az ágak:
forrás
Ezekkel nem csak a lakásokat, hanem az üzleket bejáratát is diszítik, vagy véletlenszerűen kiválasztott fákat a városban. 
Egy kép tavalyről, amikor már tavasz volt itt (is)...
Ami érdekes, hogy itt vannak boszorkányok is húsvétkor, gyerekek beöltöznek (szoknya, nagykendő és pirosra festett orcák), majd körbejárnak csokiért, hasonlóan ahogy Halloweenkor, de ők adnak is, általában saját készítésű rajzot. 
forrás
forrás
Az ajándékosztás pedig húsvét szombatján van :) jellemzően csokoládé, amire az édességboltok külön húsvétra formázott gumicukrokkal, csokikkal készülnek. 
(Az egy jó kérdés, hogy azért van-e szombaton az édességosztás, mert az a hagyományos édességevő nap itt...?)

A nagy tojásokat üresen lehet megvásárolni a legtöbb helyen, de természetsen vannak előre "töltöttek" is. 


Svédország nyugati részén, vagyis ahol mi is élünk jellemző még a húsvéti máglya is, amihez időben elkezdik gyűjteni a tüzelőanyagot (karácsonyfa :))), de ezt sajnos nem tudtuk megnézni, pedig szerettük volna... (Legalábbis én ;))

Az, hogy mit esznek a svédek húsvétkor, legyen a húsvéthétfői poszt tárgya...

2013. március 28., csütörtök

Ezmiez?

Idén még nem is tettem közzé játékra való felhívást és érdekes képet, ezt is már legalább egy hete tervezem, de a születésnapi ajándékom magamnak valami gyomorvírus volt, majd abból meggyógyulva sikerült egy náthának induló, de lázzal és fejfájással járó akármit is összeszednem. Keddre már sikerült nagyjából összeszedni magam, de akkor az iskolai elmaradások pótlásával küzdöttem... 

Ma elkezdődött a jól megérdemelt tavaszi szünet, szóval keddig nincs iskola, de annyi leckét kaptunk, hogy ez fel sem fog tűnni...(Azért a régóta ígért trollhättani bejegyzést mindenképp megírom :))

Ennyi félrebeszélés után, íme a képek:




A nyeremény meg valami húsvéti csomagocska lesz, bár csak húsvét után fogok elküldeni :) ahogy a képeslapok is csak ma indultak el világ körüli útjukra, ugyanis meg voltam győződve arról, hogy a következő hétvégén lesz a húsvét...


2013. március 20., szerda

Nowruz

A nemzetközi kapcsolatoknak köszönhetően olyan élmények is érnek, amikre nem is számítottam. Így ünnepeltem meg a perzsa új évet tegnap este az iráni barátnőmmel, akivel még a decemberi tanfolyamon ismerkedtem meg. (Most is egy csoportban lennénk, ha nem kerülök egy csoporttal feljebb.)

Elég nagyszámú az iráni közösség itt, ők rendezték meg ezt a belvárosban, az ingyen használható sportpályák egy részén. (Úgy kell ezt elképzelni, mintha Pesten a Liszt Ferenc tér helyén négy műves focipálya terülne el, Győzőék szombatonként itt szoktak focizni.)

A perzsa újév első napja a tavasz első napja is egyben, de itt ma is esett a hó, és tegnap a -5 fokban mászkáltunk és kóstoltunk iráni ételeket. Sokkal érdekesebb volt így, hogy volt valaki, aki mindent elmagyarázott és megmutatott, sőt küldött nekem egy angol nyelvű videót, arról, hogy mi is ez tulajdonképpen:

Fotóztam, úgyhogy ez is inkább képes bejegyzés lesz, lehet nem elég provokatív... ;)

Aash Reshtehآش رشته

Hálaasztal
(a videóban részletesen elmondják, hogy mit miért helyeznek el rajta)


A svéd és az iráni zászló
 A program része, hogy a hét máglya fölött kell átugrani és közben egy versikét mormolni, aminek lényege, hogy kérjük a tűz sárga részét, vegye el a rosszat; és kérjük a tűz "vörösét", hogy adja át az erejét nekünk. 

Természetesen ;) megcsináltam a tűzugrást, úgyhogy ismét új évet kezdtem :)

2013. március 18., hétfő

A helyzet :)


A mostani könyv és munkafüzet
A helyzet az, hogy ismét svéd tanfolyamra járok... Immáron a sokadikra, sőt az előzőről egy szót sem ejtettem. Talán azért, mert azt nem annyira szerettem, ráadásul rengetegen voltunk.18 fővel kezdtük, és tizenketten fejeztük be a kurzust.

Ráadásul a csoport egyik fele nagyon furcsa volt, a  világ minden részéről voltunk, az összes kontinensről, úgyhogy adódtak érdekes félreértések és kevésbé kellemes pillanatok. A legfurább - nekem - az volt, hogy egy apáca ült velem szemben, ami rettentően kényelmetlen érzéseket okozott...Azt hiszem, az volt vele a gond, hogy már túúúúúúúúúúúúúúúl kedves volt. De mindannyiunk kedvencével a kínai diákkal szemben már ő sem tudott türelmet tanúsítani. Már az is komoly kihívást jelentett, hogy megértsük amit mond, akár angolul, akár svédül beszélt...Hát még mikor a saját hagyományainkat kellett bemutatni, és elkezdte élvezni a szereplést...
Itt egy új tankönyvünk is volt, amivel korábban már dicsekedtem, azt a november-decemberi tanfolyamon fejeztük be.  Ha ennek eljutok a végéig, akkor - elvileg - középfokú - tudással rendelkezem, majd meglátjuk...

Erre a tanfolyamra el kellett olvasni egy regényt (lásd balra) is, és 10 perces prezentációt tartani. Ezt sikerült teljesíteni, de nem állítom, hogy mindent értettem, sőt... Néha csak utólag esett le, hogy miről is volt szó.
A könyvsorozatból film is készült, ezt emlegettem az álláskeresős posztban.
Viszont mivel - köztudottan ;) - szeretem a kihívásokat, ezért kivettem a második részt a könyvtárból....Sokáig még nem jutottam sajnos.
.

A legfrissebb fejlemény pedig az, hogy a mai nappal szintet léptem tanfolyamon belül. Múlt hétfőn kezdtem a B1 szint 2. tanfolyamát, ahol szerdán jelezték a tanárok, hogy szerintük inkább egy szinttel (B2.1)magasabban kéne folytatnom a tanulást, mert ott többet beszélnek és abban nekem sok hibám van. Ma ott voltam, és komolyan össze kell szednem magam, hogy tartani tudjam az iramot, de belevágok. Ez azt is jelenti, hogy egyedül kell négy fejezetet megcsinálnom a fenti tankönyből és munkafüzetből és ugyanannál a tanárnál vagyok, mint korábban, vagyis az utolsó héten ismét lesz könyvbemutató.

A múlt heti csoportban találkoztam először magyarral, de azóta már kiderült sokan tanulnok ott és mindenki orvos közülük. A váltás előnye, hogy az emlegetett kínai srác így most már nem a csoportomban van és nem bosszant tovább. Az új pedig csak csajokból áll, és mindössze nyolcan vagyunk, ami tényleg gyorsabb és intenzívebb fejlődést tesz lehetővé. (Remélem ez nem csak elméletben igaz...)

A posztok csökkenésének az is az oka, - a tanulás mellett, ami mindig egy jó hivatkozási alap, hogy miért nem érek rá - hogy egyre kevesebbet fotózom, mert már lassan másfél éve itt élünk, így kevesebb az újdonság.  Bár sok mindenről nem írtam még, hogy merre jártunk, miket csináltunk, de valahogy bénának érzem, hogy egy tavalyi trollhättani kirándulásról számoljak be, de ha szeretnétek, állok elébe :) 

2013. március 11., hétfő

Ide is el kéne menni...

Ma a suliban a svédországi látnivalók és az egyes tájegységek kerültek szóba. Lappföld mindenki kíváncsiságát felkelteltette, a Jéghotel Jukkasjärviben már régóta szerepel a kívánságlistámon, lehetőleg az Aurora Borealis (a sarki fény) társaságában :) (saját képem (még) nincs róla, de itt egy válogatás...

Ma viszont egy újabb elemmel bővült a lista, a fahotelekkel. Ezek szintén Lappföldön vannak és különböző stílusban és különböző magasságban a fára, vagy fákra épített egy-két szobás "szállodákról" van szó.  

Képek innen, de inkább menjetek el a Treehotel honlapjára, mert ott sokkal szebb képek vannak :) és segítstek nekem eldönteni, hogy melyik a legjobb. Nekem az Üvegkocka a kedvencem, de a Kunyhó sem rossz...

2013. március 10., vasárnap

Szombat, szigetek...

A héten Győző kisebbik öccse volt a vendégünk, úgyhogy a városi kötelező körök után muszáj volt hajózni és kimenni a szigetekre, idén először. A tavasz közeledtét jelzi, hogy egyre több madarat láttunk mindenhol, a sirályok vijjognak ismét és süt a nap. Hidegnek hideg van, valahol -5 és +5 között van a hőmérséklet, de ez itt tulajdonképpen állandó, úgyhogy nincs miért panaszkodni ;)



Rivö - a hajó amivel utaztunk







Sok újat ezekről a helyekről nem tudok írni, a bevált étteremben ebédeltünk és a bevált cukrászdában uzsonnáztunk :) 
A kávézó
 (emlegetni csak a ronda, de finom sütemények lelőhelyeként szoktam...)

Kladdkaka :) 
Holnap pedig ismét kezdődik egy nyelvtanfolyam, arról igyekszem szorgalmasabban beszámolni, mint az előzőről...Zárásként egy fotó a hazafelé tartó hajóról:
No komment...

2013. március 8., péntek

Új szomszédok

Az idei blogírási teljesítményem kritikán aluli, pedig fejben írok, de azokból valahogy mégsem lesznek posztok. Kezdetnek néhány tavaszi kép a Slottsskogen-ből, amik teljesen frissek, pár órája készítettem ezeket. 
A tavasz érkezése nem csak azt jelenti, hogy végre süt a nap és kék az ég, hanem azt is, hogy újra fúj a szél. Összehasonlíthatatlan a budapesti tavasszal, ott még csak sóhajtoznék, hogy mikor lesz jó idő. Itt pedig boldogan mászkálok odakint, hogy tavasz van :D

A parkban ismét meglátogattuk a szomszédokat; a fókát, a pingvineket, utóbbiak szomszédságába pedig néhány nyulat költöztettek. 

Furcsa nyulak I. 
Furcsa nyulak II.
Kacsa, plexi mögött
 Ahogy kószáltunk jobbra-balra, egyszer csak a fák között szabadon kószáló őzeket fedeztünk fel, a kép sajnos nem lett jó, de a lényeg talán így is felfedezhető...

Svéd kos
Őshonos svéd (puli)birkák

Kisbárányok
Fehér kos
Páva
Svéd fekete tyúkok, az árnyokommal
Még mindig a kedvenc hidam
Tavaszi fények

Masthugget 


Gotlandi pónik

közelebbről :)
(olyan, mint egy mini lovasszobor :D)
A kerek épület a kép közepén egy víztorony, amit megépítettek,
majd sosem használtak. Most kilátó működik benne. 
Szarvasok 
Kecskesétáltatás



Dámszarvas
A jávorszarvasok és a rénszarvasok valamiért nem voltak kint a szabadban, úgyhogy ők most kimaradnak a mai sorozatból.