Összes oldalmegjelenítés

2014. február 24., hétfő

Hogy is van ez?

Mióta múlt pénteken bejelentkeztem, terveztem újra bejegyzést írni, természetesen képekkel, ahogy eddig. A körülmények azonban összeesküdtek ellenem, a laptopom töltője most épp Hollandiában van (a hétvégén megszerzem...), a fényképezőgép adatkábele pedig nem tudom hol. Márpedig ezek nélkül kicsit nehéz fényképeket varázsolni egy svédországi kirándulásról szóló posztba. Ma viszont már úgy éreztem, hogy végképp ciki nem jelentkezni, úgyhogy magyarázom a bizonyítványom. 
Ahogy azt is elmagyarázhatnám, hogy miért is volt ez a nagy eltűnés. Elmagyarázhatnám, ha lenne igazi oka, de nem volt. Egyszerűen annyi történt, hogy a koppenhágai élménybeszámoló után eltöltöttünk egy hétvégét a kedvenc szigetünkön, és visszajöttünk Magyarországra nyaralni, úgyhogy gondoltam a blog is nyaralhat. Augusztusban is így gondoltam...Közben viszont elvállaltam egy budapesti munkát, ami szép lassan megette az összes szabadidőmet, ami mégis megmaradt, azt pedig utazással töltöttem, Göteborgba vagy Prágába, vagy Stockholmba. (Tényleg Stockholmról sem meséltem még...), és ahogy teltek a hónapok egyre nehezebben szántam rá magam az írásra, mondván ki maradt még itt reménykedve egy posztban... Bár most sem tudom, hogy jár-e még erre valaki, de úgy döntöttem, hogy az utazásainkról azért írok majd.. 
Úgyhogy gyakoriságot és komoly rendszerességet nem tudok ígérni, de igyekszem jelentkezni. 

2014. február 14., péntek

Helló újra!

Helló újra...jár még erre valaki? Egy ideje már gondolkozom, hogy érdemes lenne az ìrást folytatni, mégha nem is olyan gyakorisággal, mint korábban, mert a munka moatt kevesebb idôm lenne rà. Vártam a tökeletes ;) pillanatot, a megfelelô idôzítést...de valami mindig közbejött. Úgyhogy nem várok tovább, kihasználom, hogy van wifi a Norwegian gépein és bejelentkezem az égbôl :)

Van még itt valaki?